Hét nap örökké

Hét nap örökké

Tia Williams2023
"Két író, egy szerelmi történet A brooklyni bestsellerszerző Eva Mercy erotikus témájú könyvei folyamatosan az eladási sikerlisták élén állnak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy élete stresszmentes lenne, ugyanis egyedülálló anyaként egyszerre kell a gyereknevelésben és a hivatásában is helytállnia. A szerelem pedig már jó ideje elkerüli. Shane Hall egy visszahúzódó, rejtélyes, díjnyertes szépirodalmi szerző, aki mindenki meglepetésére egyszer csak felbukkan New Yorkban. Amikor a két író váratlanul találkozik egy irodalmi rendezvényen, csak úgy izzik köztük a levegő. Senki sem tudja, hogy húsz évvel korábban, tinédzserként Eva és Shane egy szerelemtől izzó, őrült hetet töltött el együtt. Lehet, hogy most úgy tesznek, mintha semmit sem jelentenének egymásnak, de nem tagadhatják a kölcsönös vonzalmat – vagy azt, hogy a könyveikben titokban egymásnak írnak. A következő hét napban, a fülledt New York-i nyár közepén Eva és Shane újra egymásra találnak, de az írónő nem biztos benne, hogy megbízhat-e a férfiban, aki egyszer már összetörte a szívét. Úgy érzi, el kell űznie Shane-t a városból, hogy élete visszatérhessen a normális kerékvágásba. De mielőtt régi szerelme újra eltűnne, van néhány kérdés, amire választ kell kapnia... "
Sign up to use

This book appears on the shelf owned-read-books

Norwegian Wood
Norwegian Wood by Haruki Murakami
Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe by ...
The Song of Achilles
The Song of Achilles by Madeline Miller
The Lovely Bones
The Lovely Bones by Alice Sebold
The Diabolic
The Diabolic by S. J. Kincaid
Everything, Everything
Everything, Everything by Nicola Yoon

This book appears on the shelf books-i-really-recommend

In Order to Live
In Order to Live by Yeonmi Park
Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe
Aristotle and Dante Discover the Secrets of the Universe by ...
Wonder
Wonder by R J Palacio
The Song of Achilles
The Song of Achilles by Madeline Miller
I Am Malala
I Am Malala by Malala Yousafzai
Everything, Everything
Everything, Everything by Nicola Yoon