A papalagi
a tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei
A papalagi a tiaveai Tuiavii törzsfőnök beszédei
Kultúrtörténeti ínyencséggel jelentkezik ezen a tavaszon a Typotex kiadó. Egy olyan 1920-as keltezésű kötet jelenik meg most a gondozásukban magyar nyelven, amelyet Erich Scheurmann (1878-1957), hazánkban kevéssé ismert német festőművész és író jegyez, s amely a nyugati civilizáció emberének görbe tükre hivatott lenni. Scheurmann 1914-ben érkezett - az akkor még német gyarmat - Szamoára azzal a céllal, hogy anyagot gyűjtsön polinéz szigetvilágról szóló ismeretterjesztő könyvéhez. Az itt töltött hónapok azonban végül egészen másra inspirálták. Megalkotta Tuiavii, a polinéz törzsfőnök (nagy valószínűséggel fiktív) termetes, jóindulatú, higgadt alakját, akinek naiv, ám korántsem ostoba szemén keresztül pillanthatunk magunkra mi, fehér emberek - azaz: Papalagik. Scheurmann előszavában azt írja, hogy Tuiavii "rábízta a jegyzeteit". Nos, akárhogy is volt, megszületett a könyv, a Papalagi természetrajza és egyben kritikája. Sajátos perspektívából láthatunk rá megszokott életünkre: Tuiavii idegenkedik a a Papalagi testét takaró "számtalan kendőről" és a "kőfülkéktől", amelyben él, akárcsak a fém- és papír eszközöktől; szánja a Papalagit azért, mert javai valójában szegénnyé teszik, s mert nincs ideje semmi lényegesre, lefokozta Istenét, felmagasztalta a gépeket, továbbá téves gondolatok egész sora gyötri. Igazi aggodalomra azonban az ad okot, hogy a Papalagi feltett szándéka a szamoai népet is lerántrani a "maga sötétségébe". Scheurmann könyve annak idején valóságos kultuszmű lett; ma inkább érdekességként olvasható - olyan érdekességként, amelynek jelenleg is számos aktuális felvetése van. Tizennégy éves kor felett már ajánlható.